Élmények Firenzében
Meggyőződésem, hogy érzékszerveinket nem használjuk ki eléggé. A látvány győz mindig, mindenek felett. Pedig itt van nekünk a tapintás, a szaglás, az ízlelés és a hallás is. Próbálnak ők is kommunikálni velünk, de valahogy nehezebben értjük az ő nyelvüket. Pedig ki ne emlékezne egy ízre a gyerekkorából vagy egy furcsa tárgy tapintására vagy egy ismeretlen illatra.
Messze tudnak vinni ezek az élmények. Nem kell hozzájuk egy lépést sem tenni, csak követni őket.
Bennem élénken élnek utazásaim érzék élményei. Amikor megérintettem Sienában egy 17. századi török zászlót, amit az eszéki csatában használtak, vagy amikor Jeruzsálemben a Sirató falhoz hozzáértem, lepergett előttem a története.
Hasonlóan élénken él bennem az igazi arab konyha íze a sivatagban és a hajnali müezin késéles hangja Palesztinában, ami kíméletlenül hatolt be a szállodai szobába. Egy olyan frekvencia, amelyet azelőtt sosem érzékeltem.
A -25 fokos hideg sem a hétköznapjaim része, de a Monte Biancon elkapott. Másra nem is emlékszem.
A fényt, világosságot este 10-kor Skandináviában is csak a helyiek képesek megszokni.
A tenger illata pedig nálam mindig összekapcsolódik a sült haléval.
Valami új, valami ismeretlen.
Ezek a féltve őrzött kincseink. Mennyire mély tapasztalások ezek, mennyire beivódnak az emlékezetünkbe? Arra már nem emlékszünk, hogy mennyibe került az utazás, vagy, hogy barátságtalanok voltak velünk a repülőn, de az a lenyomat megmarad, amit érzékeltünk. És arra szívesen emlékszünk vissza. Az érzések mindig győzni fognak az ismeret felett. Ezért tűztem ki azt a célt, hogy munkám során mindig élményt adjak, ne csak ismeretet. Mert az élmény az, ami megmarad, nem az évszám. Az fog tovább vinni, az az íz fogja mondani, hogy gyere vissza, az a történet kapcsol majd fel egy villanyt odabent és elindít valamit, az a találkozás lesz, ami örökre odaköt valamihez. Az illat? Hatalom. Ha tehetem nem hagyom ki a túrákból mert most is érzem azokat. Benne vannak az orromba.
Azt gondolnánk, hogy most az érzékek alszanak mert nem utazunk, pedig nagyon is élnek. Ma teregetés közben egy új illatot éreztem, a szomszéd öblítőjét. Az “új” érzése kerített hatalmába. Ezért az érzésért rögtön indultam volna bárhova, csak azt az újat lássam, halljam, érezzem, szagoljam, ízleljem.
Semmilyen ésszerű magyarázata nem volt ennek a reakciónak, hiszen hova is mehetnék a vörös zóna kellős közepén. És mégis, egy halom érzést indított el.
Csakúgy mint az, hogy ezt az időszakot a tanulásnak szentelem. A héten jön egy online előadás a középkori hiedelmekről Barbero professzorral, majd a firenzei szökőkutak címmel egy másik, Martina előadásaiban toszkán népmesèket mesél és a hét fénypontja lesz veletek a Medici család, vagyis az előadás róluk itt!
Hú, nagyszerű lesz. Bár száraznak tűnik, nem az, mert benne lesz az érzékelés, múltban utazás.
Tartsatok velem szombaton ha van kedvetek.
Addig is emlékezzetek a nagybetűs élményekre, ha szeretnétek írjátok meg mik voltak. Akár Olaszországgal, Toszkánával, Firenzével kapcsolatban.
Szép estét nektek!
