A Busatti nyomában Firenzében

Mi a közös egy templom kápolnája, Firenze árvize és a parókia mozija között?

Látszólag semmi. Azonban Firenze, ahogy azt már olyan sokszor bizonyította, mindig meg tud lepni. Igen, még így lassan 10 év után is. Ezért szeretem, ezért kutatom, keresem a meghökkenés lehetőségeit. Azok pedig a kíváncsi embert mindig megtalálják.

San Niccoló negyed, Firenze, szerda délelőtt 11 óra. Megbeszélt időpontra érkezem a San Niccoló templom elé, amely a 12. században épült, de a reneszánszban is tárt karokkal fogadta Gentile da Fabriano szárnyasoltárát és száz évvel később Giorgio Vasari újításait. Az 1966-os árvíz is bekopogott az ajtaján, okozva kárt bőven. Nem csoda, hiszen az Arno parttól egy utcányira vagyunk.

A templomhoz tartozik azonban egy kis kápolna, amely ma egy üzletet, vagyis inkább bemutatótermet rejt. Pont ide készülök, és megtisztelve érzem magam, hiszen a híres, Anghiari székhelyű Busatti márka firenzei képviselője vár. Gyors bemutatkozás után bevezet a „szentélybe”, talán ebben a helyzetben nem túlzás ezt a szót használnom. Ahogyan számítottam rá, a pazar minőségű termékek, igényes berendezéssel, mutatós egymásutánban láttatják magukat. Egy ágy a terem közepén telis-tele csodaszép, tapintásra is minőségi párnákkal, huzatokkal, takarókkal, plédekkel. Olyan igazi pihe-puha élményre hívogat, mint amikor egy szállodai szobába beléptünkkor már attól kipihentnek érezzük magunkat, ha ránézünk a tiszta ágyra. Szívesen rá is huppannék, na de ezt most itt nem tehetem meg, így inkább folytatom a szemlélődést. A terített asztalok is egy igazi, filmbe illő, elegáns ebéd vagy vacsora hatását keltik. Szinte a földig lelógó, meseszép terítők, futók, textil szalvéták mellett a kristály poharak eleganciája még jobban érvényesül. Székszoknyákat, szék dekorációkat is találok, amelyeket egy hetedhét országra szóló esküvő kellékeiként tudok elképzelni. Vendéglátóm, mintha meghallaná gondolatomat, el is meséli, hogy bizony termékeik a világ minden tájára eljutnak, (a Toscaneria.hu-nak hála már Magyarországra is), szolid családi vagy akár nagy rendezvényekre is. Megtudom azt is, hogy nincs is a Busattinál demokratikusabb márka, hiszen itt mindenki megtalálja a pénztárcájának való anyagot, terméket. Amit hozzá kell adnia, az a fantázia. Van, aki csak anyagot vesz és megvarratja saját igénye szerint, van, aki saját maga által megálmodott mintát rendel és azzal kápráztatja el családját, vendégeit és van, akinek ideális a már megalkotott minta, amit például az Uffizi galériában található Medici kehely ihletet.

Nem maradnak el a nappali díszei sem, csakúgy, mint a lámpabúrák és a díszpárnák, függönyök. Tapintásukból süt a minőség, az időtállás, az elegancia, különlegességük pedig igazi hangulatot teremt. Látok egyszerű konyharuhákat, edényfogókat és kötényeket is többféle színben. Így már kedve is támad az embernek sütni, főzni.

Az üzlet, vagyis exkápolna sarkában, az oltár felett, díszített kis kupola látható, sejtetve, hogy régen itt bizony keresztelők, esküvők, egyéni imádságok történtek. Ezt támasztja alá vendéglátóm is, aki megmutatja azt a darab téglát, amire a helyi öregek úgy emlékeznek, mint az esküvős tégla. Ott állva mondták ki az igent. Csakis 1966 előtt lehetett, hiszen az árvíz elvitt mindent, elképzelhetetlen magasságokba emelkedett a vízszint, minden berendezés lebegett a templomban. Ahogyan az öreg plébános elmesélte, bizony november elején még a parókia mozit is be kellett zárni abban az évben, mert napokig olyan eső volt, hogy senki nem dugta ki az orrát a házából. Akkor még nem is sejtették, hogy a várost november 4-én éjjel elárasztja az egyébként békés Arno.

Mint ahogy a többi, múltra utaló jelet is tudatosan, odafigyelve megőrizték, a falon ma is láthatóak azok a lyukak, amelyeken keresztül a filmet vetítették. Vászonra, pontosan az oltár elé. Ki hallott már olyanról, hogy a templomban mozi üzemelt? Meglepett a dolog, de ahogy megtudom nem is volt ez olyan ritka. Vidéken, városban igény volt bizony a Cinema Paradiso-ra és hát hol máshol tudtak összegyűlni, mint a templomban. Még a fix, padlóhoz rögzített székek helye is látszik. Az árvíz vetett véget ennek a szokásnak. Sok minden tönkrement, elveszett, megsérült azon az éjszakán. Sokáig tartott mire a város maga mögött hagyta ennek nyomasztó emlékét. Ami megsérült, fel kellett újítani, ami elveszett, megkeresni, ami sáros lett, megtisztítani. A San Niccoló templom tisztítása két, hosszú évig tartott. A kápolnát, mely korábban egy márki sajátja volt, ideiglenesen, kb. 10 évig három kézműves mester vette birtokba, hiszen sokak földszinti műhelye odaveszett. Ezután 20 évig üresen állt, majd a Busatti engedélyt kért a helyiség használatára. A teljes felújítását vállalták mindazokkal a műemlék tárgyakkal együtt, amelyek az árvíz során „lebegtek” a vízben. Így kapcsolódott össze egy nagymúltú vállalat, az Anghiari székhelyű Busatti és Firenze története. Nem ritka példája ez egyfajta kétoldalú együttműködésnek, amelyben mindkét fél jól jár. Firenze városának tulajdonában álló műemlékek száma szinte végtelen, de karbantartásukat, felújításukat nem minden esetben tudja finanszírozni, így szívesen veszi olyan vállalatok segítségét, mint a Busatti, akinek pedig így elegáns üzlethelyiség jut egy olyan negyedben, ami bizony a turisták egyik kedvence. Hálás szívvel gondolok erre (is) amikor eljön a búcsú ideje. Bizony kiváltság Firenzét kutatni, és bizony akárhogy igyekszem mindig marad mit felfedezni.

Látogatásom során meghívást kaptam Anghiariba, a Busatti otthonába, ahol születésének körülményeiről, műhelyéről, tulajdonosairól tudhatok meg többet. Hát mondhattam erre nemet? A felfedezés bizony folytatódik……