Téli Siéna
Hiába laktam ott egy hónapot, hiába tanulom épületeit, tereit, templomait évről évre, tesztelem éttermeit, bárjait vendégekkel vagy egymagam, ismerkedek lakóival és általuk titkaival, MINDIG marad olyan szeglete, utcácskája, kápolnája, amit újként mutat. Mintha játszana velem és hivogatna egyre beljebb, egyre mélyebbre. Gyere, Eszter, itt van még ez is, megmutatom. És én meghallom a hívást, utána megyek, megnézem, megtapintom, megkóstolom, meghallgatom. Akkor is ha ismeretlen, járatlan út vezet oda, néha kicsit félelmetes is.
Siéna egy csoda, páratlan a világon. Mindig elmondom, hogy titkait ismerni kiváltság. Így élem meg. Hálás vagyok, hogy sok éve megragadott és nem enged azóta sem.
A mai kirándulásom képe ez. Elveszve a girbe-gurba, dimbes, dombos utcácskákban, egyszercsak hátranézek és ott van ez a kis boltív. Felmegyek, sehol senki, csak csend, úgy 800 éves csend. Jön velem. Hallom, látom minden mozzanatát. Szűk sikátorhoz érek, csúszik a kő, moha fedte kő, egyre vékonyabb az utca. Balról kimagasodik egy régi toronyház kemencéje, felismerem, itt sok van belőle. Beljebb megyek. Jobbra elhagyatott kert. Még mindig senki. Aztán a földön egy rossz esernyő ledobva. Na, ezen a ponton megtorpantam. Visszafordultam mert ha tovább megyek, valakit zavarok, valaki területére érek. Az már nem az enyém, nem publikus.
Megkaptam amit akartam de a felfedezés határa Siénában mindig is erősen határolt. Eddig és nem tovább, kedves látogató.
Ha ezt elfogadjuk, Siéna megnyitja magát előttünk, de csak ekkor. Ha leszegett fejjel, meghajlással, alázattal közelítünk felé. Csak akkor! Másként nem.
Mindig így indulok felé, valahog ezt kívánja meg, ezt érzem. Máshol nem, itt mindig.
És jól is van ez így, drága Barátom. Jövök hálásan, alázattal, addig míg engedsz, akkor amikor hívsz. Így sosem távozom üres kézzel. Ma sem tettem. 
