Amikor Simone-val, a fotós ismerősömmel, sétánk során elérkeztünk ehhez a pékséghez, izgatott lett. Azt mondta, hogy Eszter, te csak egyél, én majd kattintgatok.

Hát, rajtam nem múlt, éhes voltam és jól esett leülni.

Valóban jól megfogta a helyzetet. Tetszik ez a kép, még akkor is ha ez nem az én bringám.

Ez az a “forno”, vagyis pékség, ahol meg szoktunk állni a gasztrotúrás vendégeimmel. Kóstolunk ezt, azt mielőtt bevetjük magunkat a piacra.

Merthogy nem biztos, hogy mindenki arra vágyik, hogy Dantéról vagy Michelangeloról halljon Firenzében. És ez jól van így. Van, aki enni szeret és ha eljön ide, hát, hadd szóljon a kóstolás, esetleg a helyi gasztonómia története.

Szóval ezért van a firenzei gasztrotúrám, amely során lassan, nagyon lassan haladunk mert dolgunk van, vagyis meg meg állunk egy-egy ilyen autentikus helyen és hát nem szégyen, mindent megkóstolunk, ami utunkba esik.