Rózsa kert, Firenze
Köszönöm, hogy ilyen sokan velem tartottatok tegnap a virtuális sétán.
Köszönöm a sok-sok privát üzenetet is, amit küldtetek. Arról számoltatok be, hogy valami varázslat történt, megérintett benneteket, segített tovább lépni, megfogott. Valahogy én is éreztem, hogy egy olyan alkalom volt, aminek ereje, energiája volt, és örülök, hogy az éteren keresztül is átjött. Mi, nők ezekre a dolgokra érzékenyebbek, éberebbek vagyunk, de most jónéhány férfi olvasó is így érzett, sőt csatlakozott hozzánk. Szóval, nagyon örülök, hogy eszköz lehettem valami különleges tervben. Az utóbbi időben többször előfordult velem ilyen. Hmmm. 
Miután elköszöntem tőletek, lesétáltam a Rózsa kertbe a piazzale alatt és ott folytatódott az ámulat. Ez a kert mindig “foglalt”, sosincs üres pad, még plédeket is szoktak hozni csak úgy egy kis piknikre. Most viszont szinte egyedül voltam, a kilátással Firenzére, a nyílni kezdő rózsákkal, a dúsan virágzó lilaakáccal (Ó, te jó ég de gyönyörű volt), Folon (belga szobrász) alkotásaival, a mandarinfákkal a téli kertben, a japán kerttel. Még azt is megengedtem magamnak, hogy lefeküdjek a szabad padra a kert közepén és nézzem a felhőket. Egyébként Leonardo szülinapja volt tegnap, így csak rá hallgatva kerestem az “új látást” (lásd tegnapelőtti poszt). Jött is!
El sem tudtam képzelni hogyan lehet ezt az örömöt, békét, szépséget fokozni. Egyszerűen csak mérhetetlenül hálás voltam, hogy körülvesznek ezek a csodák.
Ha tegnap “átjött” a videó, talán a fotók is.
Sok szeretettel küldöm nektek. Ti mindig ott vagytok velem és már alig várom, hogy beavathassalak benneteket a terveimbe, amik most formálódnak.
Csodás hétvégét kívánok nektek! 
