Dolgok, amiket utálok Firenzében
10 éve élek Firenzében és együttélésünk olyan mint egy igazi házasság. Vannak dolgok, amiket másként gondolunk, más háttérból jövünk, és van, amiben nagyon is egymásra találtunk. Megmutatja szépségét, én pedig értékelem. Megnyílok neki, ő pedig megmutat olyanokat is, amiket másnak nem.
Vannak dolgok, amiket utálok Firenzében!
Azt, hogy nehéz parkolót találni.
Azt, hogy a bürokratikus eljárások lassan és érthetetlen logikát követve haladnak, vagy inkább nem haladnak.
Az erőszakos koldusokat.
A “grazie” szó hiányát, egy hosszas útbaigazítás után.
A szűk teret.
Azt, hogy 75 Euros bírságot kapok egy nyamvadt buszsávért stb.
A ma reggel “utálkozós”-an indult.
Doppia fila a suli előtt.
Dudálás amiért kiengedek valakit.
Zsúfolódás a bejáratnál
és kutyaszar a járdán. 
Miközben ültem a kocsiban és a mai szabadnapra kijelölt tankolás, tisztító, bevásárlás, mosás kombóra gondoltam, egyszer csak tudatosodott bennem, hogy “a nézőpontunk teremti a valóságunkat”, és ha én azt hajtogatom, hogy milyen rossz ez vagy az, akkor meg is fog bizony jelenni ez vagy az, pont úgy, ahogy mormolom.
Átállítottam magam egy másodperc alatt és arra koncentráltam mi a jó ebben.
A San Frediano negyedbe mentem a henteshez, Marcohoz. Ott szinte soha nincs parkoló.
Most volt!
Éppen kiállt egy autó, be tudtam állni.
Marco széles mosollyal fogadott.
Az Amex kártyámban nem volt biztos, hogy elfogadják, de végül sikerült.
Még ajándék kolbászkákat is kaptam a giga bevásàrlásom után.
Mirko következett a mellette lévő gastronomiában. Mire odaértem, olyan vidám hangulat volt, hogy még engem is megkínáltak kávéval.
Mirko fekete, nagyon elegáns mellényben porciózta nekem a világ legfinomabb lasagne-jét, majd mivel csak egy adag maradt a tepsiben, azt is nekem ajándékozta.
Lisztes lett a mellénye miközben a végre sós schiacciatából vágott.
Boldog húsvétot kívántunk egymásnak és elköszöntünk. Buona Pasqua, cara!
Na, ez számomra az igazi Firenze.
A San Frediano negyed nyüzsgése, lazasága, a mindenki mindenkit ismer vevőkör, a Fiorentina poszter a falon, a húsvétra készülő lotteria főnyereményei, a hangos, külsősnek talán veszekedősnek ható, gesztusokkal teli kommunikáció, a firenzei dialektus, az idős néni figyelmeztetése, hogy meg ne sózza, Signora a húst! Tettem már rá!
Ilyenkor megbocsátok neki mindent.
Mosolyogva sétáltam vissza az autóhoz és csodával határos módon szerzett parkolóhelyemet elhagyva, bevetettem magam a Ponte alla Vittoria more than kaotikus körforgalmába.
Ahol évekkel ezelőtt remegő kézzel és lábbal vezettem, most csak kinéztem balra, felhangosítottam a Radio Firenzét és már mentem is az ugyan nem felfestett, de úgy kb. mindenki által jóváhagyott sávomban tovább.
