Viszlát Szardínia!
Nyaralásunk az utolsó napjához érkezett.
Vissza emlékszem hogyan érkeztem meg. Kimerülten, szinte összedobált bőrönddel, minden szükségesre éppenhogy emlékezve.
Az első estéken este 10-kor már aludtam. Hiába a nagyon hangos zene a medencénél, a tűzijáték. Semmire nem emlékszem.
A parton is elaludtam hiába volt körülöttem tömeg. Sőt, még a Szamár szigeti kisvasúton is majdnem.
Szép lassan kapott újra erőre a testem. Fejben is megérkeztem hamarosan.
A 4. estén már a hotel vendégeivel táncoltam este 11-kor a Jerusalema-ra.
Ma pedig a tenger is elbúcsúzott tőlünk. Délelőtt csak hullámos volt, de azért én még búcsúzóul meg szerettem volna nézni lakóit. Meg voltak, szép számmal most is a különböző csíkozású halak, egészen nagyoktól a legkisebb csapatokig. Már éppen kijönni készültem, amikor erős csípést éreztem a combomon a kb. 1 méteres vízben.
Medúza volt. Életemben először talált meg. A strand recepcióján bekenték valami krémmel gyorsan és néhány óra múlva már el is múlt.
Délutánra felhúzták a piros zászlót, a “piattaforma”, ahol dupla annyiba került a napágy, szó szerint “elúszott”.
Nem túl barátságos búcsú, de Ő a természet, Ő diktál.
Ezen kívül megmutatja mennyire változó a világ körülöttünk. Egyik nap ilyen, másik nap olyan.
Idegenvezetőként júliusban nyaralni talán luxusnak tűnik.
De ha arra gondolok, hogy egymás kezét fogva fedeztük fel a halakat a víz alatt a kisfiammal, boldognak láttam a délutáni gyerek foglalkozás után az új barátaival, a férjemet végre feltöltődni és nagyon jókat enni, ez felbecsülhetetlen. Ez teremtett most többet.
Csodás estét kívánok nektek!
És csodás élményeket a nyár további részére!
A növények nevét várom!