Rocchetta Mattei

Rocchetta Mattei, a mór gyöngyszem

Mi van akkor ha egy gróf gondol egyet és hatalmas vagyonából megépíti álmai kacsalábon forgó kastélyát?
Mivel grófunk művészet rajongó, így a XIX. század bevett szokása szerint igazi, értékes műkincseket vásárol és beépíti kastélyába.
Hősünk az arab világ szerelmese, mint az ő korában oly sokan, így díszítő elemei között bőven találunk az ezeregy éjszaka világára emlékeztetőeket is.
Szingliként élte életét. Örökbe fogadott gyermeke gondozta nevelőapja alkotását halála után.
Telt múlt az idő és a kastély lakatlan lett.
Be-bejutottak tolvajok, ezt-azt elvittek. Még a fali kárpitot is darabokban.
Egyszer csak jött egy megmentő és megvette az épületet. Felújította és megnyitotta a látogatók számára.
Hetekre előre eladott jegyek bizonyítják, hogy a gróf “semminemazamineklátszik” világa nem hiába épült, ma is a csodájára járnak.
Porrettától néhány kilométerre, Grizzana Morandi közelében található egy olyan építészeti stílusú épület, amely mindenkit elkápráztat, aki találkozik vele. Közvetlenül a bolognai Appenninek zöld hegyei között áll egy középkori és arab-maurista stílusokat ötvöző kastély, amely határozottan eredeti és a térségre nem jellemző. Ez a Rocchetta Mattei, amelyet a 19. század második felében építtetett Cesare Mattei gróf, egy irodalmár és homeopata.