Mulino

Egy hányattatott sorsú malomköveket működtető gát 1675-ből! Ez volt legújabb felfedeznivalóm ma.

Firenzétől fél órányit autóztunk, a végén igencsak rossz minőségű földúton. A körülöttünk lévő szőlők már őszi színeiket mutattàk, sárga, piros, barna mindenféle árnyalataival. Csodás panoráma a háttérben vidéki, tipikus kőházakkal, erdőkkel, olajfákkal.

Eljött a gyaloglás ideje, hiszen ez a “kincs” csak gyalogosan érhető el. Egy kis séta az erdőig, majd meghallod a csobogást és tudod, hogy megtaláltad. Ott van a lábaid alatt. Hát, akkor menjünk. Itt el kell döntened bevállalod-e a kalandot, hiszen a gát ma már elhagyatott, sőt lezárt mert igencsak veszélyes megközelíteni. Ezt fontosnak érzem elmondani. Gyerekeket csak felnőtt felügyelettel engedném a közelébe.

A tiltó tábla azonban ledöntve, valószínűleg mások is úgy gondolták megnézik ha már erre járnak.

Elindulunk lefelé, csúszik a sártól az út, csak túracipő javasolt!

Onnan már csak néhány lépés és egy kis erdei mesevilágban találod magad. Vízesés, hatalmas mohával benőtt fák, a gát kacsingató “szemei”, a végtelenül tiszta levegő, kis patak a lábaidnál és a történet, ami egy balsorsú gátról szól, amely már 15 évvel az építése után használhatatlannak bizonyult. Aztán két fiatal halàla és a döntés a végleges bezárásról.

Hálás vagyok olasz kolléganőmnek, aki túravezetőként megmutatta nekem ezt a különleges helyet. Erica idegenvezető is, néhány éve San Gimignanoban találkoztunk, akkor mesélt nekem a tornyok városáról. Ittam a szavait, hiszen a saját szülővárosáról beszélt!

Biztosan öregszem mert egyre szívesebben megyek a természetbe legalább a hétvégén. Elraktározom az élményt és a tiszta levegőt. Őszintén remélem a hasonló kirándulásokra lesz lehetőség az elkövetkezendőkben is. Ezek hozzájárulnak az ember mentális egészségének megőrzéséhez, amelyre nagy szüksége van mindenkinek mostanában is.

Kívánok mindenkinek a szerettekre emlékezéssel teli ünnepet közelről vagy a távolból.