FACEBOOK LIVE
BEMUTATKOZIK A HELLO.ITT FIRENZE CSAPATA
beszélgetés
Megmutatom magunkat
Sokáig azt gondoltam nem vagyok igazi csapatjátékos. Szeretem egyedül vinni a dolgaimat. Aztán egyszer azt éreztem, nem tudok és nem is akarok már egyedül dolgozni.
Segítséget kértem, és kaptam is. Megértettem, hogy érdemes nálam sokkal ügyesebbekkel körülvennem magam. Így lett egy kollégából kettő, majd három. Menetközben arra is rájöttem, hogy csapatban dolgozni nem csak szükséges, hanem jó is!
Együtt sírunk, együtt nevetünk! Ötletelünk, véleményezünk, és a közös célunk az, hogy a „Hello. Itt Firenze” szekere jól menjen és eközben mi is nagyon, de nagyon jól érezzük magunkat!
2023. 11. 30.
20 óra
A csapat
- Kovács-Mitter Szilvia vagyok, ex-utazásszervező. Jelenleg a Minett webáruház utazóknak tulajdonosaként segítem az utazókat, csak egy kicsit másképp, mint azelőtt. A Firenze iránti rajongásomat egy főiskolai tanulmányút alapozta meg. Azóta többször jártam Firenzében a munkám során. A covid alatt Eszter lelkes követője lettem és óriási megtiszteltetés, hogy a munkáját virtuális asszisztensként a háttérben segíthetem.
- Göbölös Kristóf vagyok. Az elmúlt 10 évben saját vállalkozásaim révén tanultam bele az online marketing világába, melyet összekötöttem szenvedélyemmel, az utazással is. Számos turisztikai ügyfélnek dolgoztam az elmúlt évek során, így sokat tanultam erről a szegmensről. Fontosnak tartom az állandó fejlődést, ezért jelenleg turisztikai tanulmányokat folytatok Ausztriában, ahol élek. Eszterrel tavaly ismerkedtem meg Firenzében, amikor néhány hónapig ott éltem.
- Csorba Zsuzsi vagyok. A Hello. Itt Firenze csapatához 2 éve csatlakoztam, az online előadások indulásakor. Webfejlesztőként a munkám változatos, minden ügyfél más célt tűz ki maga elé, amelynek megvalósítása változatos kihívás számomra.
- Úgy döntöttem, most bemutatom nektek csapatokat, akikkel együtt gondolkodunk, dolgozunk és valósítjuk meg álmaimat.
Feliratkozok
A beszélgetést facebook live keretén belül fog zajlani. Töltsd ki az alábbi űrlapot, írd be keresztnevedet és email címedet. Így tudlak tájékoztatni majd minden részletről.
Ezt az űrlapot reCAPTCHA védi, a Google Adatvédelmi irányelvei és Általános Szerződési Feltételei az irányadóak.