Anghiari
A Busatti üzemben tett látogatásról később írok egy cikket, amiben a fordulatos családi történetről is említést teszek.
Anghiariban szeptemberben jártunk pont a “Fiera del Artigianato” alkalmakor, vagyis a Kézműves héten. Akkor sürgő forgó látogatók járták a középkori utcácskákat le föl. Most ebben a díszletben mi ketten bolyongtunk a férjemmel. Az ismerős utcákon senki nem járt, a szitáló esőben csúszóssá váltak a kövek, amelyeken lépdelve kérdezgettük egymást -Emlékszel? -Jaj, itt ittuk a kávét! Ebédidő volt, egyetlen étterem látszott nyitásra készen az il Granduca. Egyből megjött a kedvünk a Nagyherceg étteremben valami helyit, valami toszkánt kóstolni. A crostini nem maradhatott ki, a prosciutto és a sajt sem, na meg a legnagyobb meglepetésemre “cacini-nek” nevezett schiacciata, vagyis lepény.
Anghiarihoz Leonardo is kötődik, meg is találtam az itteni csatáról festett falfestményének másolat darabját az egyik kuka mögötti hírdetőtáblán 2019-es dátummal. Értem én, hogy a Leonardo emlékév már elmúlt, de hát mégis, na! 
A kisváros kipakolt virág cserepei, szűk lépcsői, sikátorai, meglepő terei és XIII. századi ki temploma visszarepít bennünket egy messzi korba. Ha januárban, ha augusztusban, mindig készen áll “stupirci”, vagyis lenyűgözni bennünket.
